Katari parti 1. PDF Nyomtatás E-mail
Motogp
Írta: Guld Péter   
2010. március 19. péntek, 06:31

Az időzítés talán szívfacsaróbb sem lehetett volna. A szezon előtti utolsó hivatalos teszt, nyitónapján az FIM közzétette a 2010-es versenynaptárt. Amely csodát bizony nem tartalmaz. Persze a pozitív gondolkodásmód most sem hagyta el honfitársainkat, de a tények szerint 2010-ben sem lesz MotoGP verseny Magyarországon. A versenynaptár beillesztette a szeptember 19.-ei dátumra az eddig is tartalékként szolgáló spanyol Motorland Aragon elnevezésű versenypályát. 

Ezért míg Spanyolországban négyet, addig hazánkban egyetlen versenyt sem rendeznek MotoGP témakörben. Hát mit lehet erre mondani?

Érdekességként még talán megemlítenénk két dolgot a napi beszámoló előtt. A hányattatott sorsú, sok pletykát megélt árnyékcsapat, mostantól kezdve él és virul, hivatalosan is.

Az FB Corse mondhatni csodát tett, vagy vele tettek valami rendkívülit, viszont a Dorna ellenőreitől (Franco Uncini, Oscar Gallardo) megkapták a hivatalos rajtengedélyt, így Jerezben csatlakoznának a világbajnoki mezőnyhöz. A napokon át tartó vizsgálati folyamat Valenciában zajlott, amely Garry McCoy nem éppen elhanyagolható bátorságának és tapasztalatának köszönhetően sikerrel zárult. A csapat egyik tulajdonosa Sergio Bertocchi szinte elalélt a teljesítménytől, ez persze maximálisan érthető. Ettől csak a szponzor lehet érdekesebb. A Branson féle Virgin logó díszeleg a motoron, csakúgy, mint a Forma 1 tavalyi meglepetés világbajnoka Jenson Button 2009-es Brawn versenyautóján. Ez persze semmit nem jelent, vagy… Gondolom sok rajongójuk lesz.

Kettes számú csavarként pedig Julian Simon jerezi Ducati tesztjét említenénk meg. A spanyol 125-ös világbajnok amolyan beugróemberként körözgetett a GP10-el két napon keresztül. Ennek oka mindössze annyi volt, hogy tesztpilótájuk, Franco Battaini múltkori csuklósérülése még nem gyógyult meg teljesen. Guareschi pedig csapatmenedzserként nem a legszerencsésebb választás lenne, így a vörösök engedélyt kértek Simon főnökétől, Martineztől, hogy ugyan engedje már el a gyermeket egy kis mulatságra.

Julian tesztelése állítólag remekül sikerült, mivel konstans 1’41” körüli időket motorozott, ami első nekifutásra azért egészen combos kis eredmény. Simon 115 kört tett meg a két nap alatt és számos információval látta el a mérnököket.

Most viszont térjünk át Katarra, ahol a MotoGP mezőnye, az éles bevetés előtti utolsó gyakorlást abszolválja. Úgy tűnik Valentino Rossi ezúttal sem szeretné a véletlenre bízni a dolgok kimenetelét. A multibajnok már az első éjjelen kóstolgatta a körrekordot, majd a helyi idő szerint éjfélkor végződő tesztnap utolsó tíz percében 0,25-re meg is közelítette azt.

Úgy tűnik a csirkés sisak itt is segíti Valentinót. Tőle három tizedre Stoner a második, majd a legnagyobb meglepetés következik. A harmadik helyen beérkező, Rossitól mindössze öt tizedre lemaradó, Ben Spies. Sőt, ki tudja, mi lett volna akkor, ha nem bukik az utolsó órában. Persze nincs „ha”, ezért is mondjuk, hogy eredménye, több mint félelmetes.

Viszont ilyen kiélezett küzdelemben már a csapattárs sem engedhet meg magának, valamiféle lazsálást, így felfújja magát és negyediknek beérkezve garantálja, hogy az első négyből, három pilóta Yamahán ül. Igaz, hogy Colin vesztesége Rossival szemben kicsivel egy másodperc felett van, de keményen büntet, az fix.

A legjobb Hondával közlekedő legény ezúttal Randy de Puniet. Utolsókból lesznek az elsők, ugye? Ha nem is így lesz, Randy mindenesetre bekeményített és 02,-el veri a mögötte gyári Hondán érkező Dovit.

 A Yamaha csapat másik fele, Lorenzo egyelőre szenved. Nagy fájdalmak közepette próbálja megülni az M1-et, nem olyan még az a csukló, mint amilyennek a gazdája érezni szeretné. Gyakran megállt Jorge és mivel a kínok kínját élte át, meglátogatta a Clinica Mobile-t, hátha gatyába tudják rázni holnap estig. Ehhez képest, ideje 1,5 másodpercen belül van csapattársához képest, amely, ismervén az állapotokat nem tekinthető rossznak.

 Őt követi két Ducati, egy gyári Kentucky Nickyvel a fedélzeten, valamint Mika Kallio az időközben bezöldült Pramac Ducatival, ugyanis a csapat megcélozta a környezetbarátságot 2010-re. A katari lámpákat, meg azok fogyasztását inkább hagyjuk, ugyanis azt is a Pramac cég üzemelteti. Álszent ….k

A Top 10-et Dani Pedrosa zárja, így kijelenthetjük, az apró spanyolnál valami vagy nagyon nem klappol, vagy nagyon bátran altatja a komplett mezőnyt. Loris Capirossi ezúttal csak a 11. helyre tudta hozni a babakék szörnyeteget, mögötte Melandri, aki szintén megmaradt a hátsó régióban. Majd Barbera, Aoyama, Simoncelli, Espargaro, Bautista. Egyébként úgy vélem, hogy Simocelli javulása dicséretes, mivel az előző teszteken bemutatott teljesítménye alapján, erre nem számított senki. Egyébként Melandrival kezdődően bő két szekundumos hátrányt lapátoltak össze a fiúk Rossi bácsival szemben.

Végeredmény

1 Valentino Rossi Fiat Yamaha Team 1:55.402 - - 64

2 Casey Stoner Ducati Marlboro Team 1:55.717 +0.315 +0.315 48

3 Ben Spies Monster Yamaha Tech 3 1:55.954 +0.237 +0.552 44

4 Colin Edwards Monster Yamaha Tech 3 1:56.540 +0.586 +1.138 59

5 Randy De Puniet LCR Honda MotoGP 1:56.588 +0.048 +1.186 54

6 Andrea Dovizioso Repsol Honda Team 1:56.811 +0.223 +1.409 65

7 Jorge Lorenzo Fiat Yamaha Team 1:56.838 +0.027 +1.436 45

8 Nicky Hayden Ducati Marlboro Team 1:56.855 +0.017 +1.453 77

9 Mika Kallio Pramac Racing Team 1:56.923 +0.068 +1.521 72

10 Dani Pedrosa Repsol Honda Team 1:57.047 +0.124 +1.645 60

11 Loris Capirossi Rizla Suzuki MotoGP 1:57.099 +0.052 +1.697 40

12 Marco Melandri San Carlo Honda Gresini 1:57.605 +0.506 +2.203 63

13 Hector Barbera Aspar Team 1:57.822 +0.217 +2.420 62

14 Hiroshi Aoyama Interwetten-Honda MotoGP 1:57.888 +0.066 +2.486 75

15 Marco Simoncelli San Carlo Honda Gresini 1:57.891 +0.003 +2.489 63

16 Aleix Espargaro Pramac Racing Team 1:57.898 +0.007 +2.496 67

17 Alvaro Bautista Rizla Suzuki MotoGP 1:57.960 +0.062 +2.558 56 

 

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
taslinkov 2010-03-19 12:26:28

A leggyorsabb a tyúk:P
De ennek a Ben gyereknek nem örülök, az öreg Texas
Ranger meg tudja hogy kell motorzni:P
taslinkov 2010-03-19 12:27:16

jah és stoner egy köcsög (bocsi ha valakit megbántok)

haha
Névtelen 2010-03-19 12:28:41

Ne köcsögözd, mert miért?
koemese 2010-03-19 23:13:50

Nos,én nem fogalmaztam volna ilyen...hm erősen de nagyjából osztom a
véleményed.:))Öreg tyúk nem vén tyúk,amint láttuk,bár a második napon
Stoner volt a gyorsabb(a köcsög:)))Én nagyon szurkolok az öreg
tyúknak,tojjon még egy szép nagy tojást,mindenki örömére!:))
admin 2010-03-20 00:13:02

Emese, csak neked a napi összefoglaló, ilyen késői órában
koemese 2010-03-24 11:49:44

Ez igazán nagyon megtisztelő!:)Köszönöm kedves Admin!:)))Emese
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
UBBKód:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img] 
 
Írd be a kódot.

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

Módosítás: ( 2010. március 20. szombat, 00:13 )