Több mint, amit a szem lát PDF Nyomtatás E-mail
Magazin
Írta: Rob   
2010. március 10. szerda, 20:12

A nevek persze szabadon behelyettesíthetőek. Mert hát vannak ízlések és pofonok, de nem is ez a lényeg. (most nem) Indíthattam volna másképp is. Pl.: Képzeld el, hogy reggel még egy MV Augusta F4-el mész dolgozni, ám délután már egy Suzuki B-King vár a parkolóban. De ha csavarok rajta még egyet és azt mondom, hogy a meló után lekezelt Ducati helyett este már Salma Hayek-ot viszed a partyba? Hogy mi van? Motorból nő vagy ugyanaz egy személyben?

Elsőre talán egy kicsit perverznek hangzik ez az egész, de nézzen mindenki a tükörbe és próbáljuk meg újra. O.K. Azt hiszem, hogy nyugodtan kijelenthetem, nem Én vagyok az egyetlen aki már-már beteges vonzódást érez a gépek, azon belül is kiemelten a motorkerékpárok iránt. Igen mi vagyunk. Mi vagyunk azok, akik mielőtt beindítjuk a motort megsimogatjuk a tankot és olyan halkan, hogy szinte még magunk sem halljuk pár kedves szót mormolunk hozzá a bajszunk alatt. Mi vagyunk azok, akiknek nagyon nem mindegy, hogy a napközben a motorra tapadt bogarak még két napig száradnak-e a fényszórón vagy már este lemossuk azt. Lemossuk.

Hogy ebből, hogy lesz Megan Fox? Hát úgy, hogy mi vagyunk azok; akik akár tudunk róla akár nem, bizony megszemélyesítjük a motorunk. Mi attól sem riadunk vissza, hogy akár névvel is illessük a vasat. Felesleges titkolni, hisz nincs ebben semmi rossz. Piruljon inkább az, akinek ez gondot okoz. Mert, milyen dolog is a féltékenység egy motorral szemben? Hát beteges? Nem? : ) Pedig hányszor lehet ilyet hallani: „Már megint motorozni voltál! Persze erre van időd. És velem mi lesz?” Segítek. A megoldás a csoportterápia. Ezt hármasban is lehet csinálni és nincs több gond.
„More than meets the eye” – több mint, amit a szem lát. Több? Több mint egy gép? Társ? Hogy azért ez egy kicsit erős? Szerintem nem. A Transformers megvan? Az a robotos, autós, átalakulós, lövöldözős film. Hát az egész erre épül. A sztori egy az egyben az ember és gép kapcsolatának fantáziája. A képzelet egyszerre valósággá válik és a gép átalakul. Nem csak a fejedben, de már a szemeddel is látod. Nemtom feltűnt-e, hogy a második részben három motor is szerepel? Archee, Chromia és Elita-1. Hát nem érdekes, hogy a motorokból nőnemű robotok lesznek? Autobotok, akik a jó oldalon küzdenek. A filmben Archee motor alakja egy F4 MV Augusta, Chromia Suzuki B-King lesz, Elita-1 pedig a Ducati.

De térjünk vissza Salma Hayekra. Az megvan, amikor a From Dusk Till Down-ban (Alkonyattól pirkadatig) az asztalon táncolt egy kígyóval a nyakában? Emlékszel, ahogy a csípőjét mozgatta? Hát az kész. Talán beteges, de azok a vonalak egy MV Augustában is megvannak. Csak becsukod a szemed és ahogy a farokidomon végighúzod a kezed… Hát ez van. Mi férfiak nőként személyesítjük meg a gépeinket. Lehet az egy autó vagy motor, de akár Apache helikopter is, tök mindegy. Egy férfinak ez mind nőnemű. Hogy miért? Egyrészt, mert a bestiát valahogy meg kell szelídíteni. Ha emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel, még egy acélhegy is mindjárt sokkal kezelhetőbb lesz. Másrészt mert a gépek szépek. Az ívek és a hajlatok nem véletlenül idéznek organikus mintákat. A formatervek mind a természetet másolják. És mi is abból vagyunk.

De ne essünk tévedésbe! Nem arról van itt szó, hogy egy géppel bújunk majd ágyba. És persze a motor ebédet sem fog főzni, sőt felőle a gyerekek délután akár ott is maradhatnának az óvodában. Ez egy másfajta párkapcsolat. Ha cinikus akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy ez egy ideális kapcsolat. Itt nincs veszekedés, nincsenek unalmas napok. Csak a legjobb pillanatokban vagytok együtt, amikor minden frankó. Itt még a megszokás is másképp jelentkezik. Persze műszaki problémák előfordulhatnak, de furcsa, hogy még a problémákat is máshogy kezeljük, ha a motorról van szó. Asszem a férfi és motor kapcsolatát ezzel túltárgyaltuk. Térjünk vissza most a nőkre. Kedves motoros csajok! Halihó! Ti mit gondoltok?
 

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
koemese 2010-03-10 23:37:10

Nos,lehet,hogy a nőitekkel is úgy kellene bánnotok mint a motorotokkal és
nem lenne semmi probléma.:))Egyébként az Olaszban eleve nőnemű a motor (la
machina)tehát a dolog adott.Egyébként én mint nő,egyetértek veled,igenis
van lelkük a vasaknak,hogy női vagy férfi arról lehet vitázni.:)Szerintem
táltos lelkük van akár lovat is tudnék belelátni!Mit szólsz hozzá Rob?:))
koemese 2010-03-11 00:03:41

Írtam neked egy gyönyörűt,de nem küldte el lehet azért mert nagyon hosszú
volt.Akarod privát elküldöm,minden benne van amit erről gondolok.:))
koemese 2010-03-11 00:29:12

Elküldtem a "levél nekünk" címre,remélem tetszik.:))
Barge 2010-03-11 05:31:15

Szia koemese. Bocs, csak most lettem online. Igen, akár paripa is lehet.
Táltos vagy pegazus, mind passzol. Kinek mi. Nekem azért csak nő :) Még nem
olvastam a levelet. Izgulok
Rob
Barge 2010-03-11 07:02:33

Érdemes volt. Köszönöm, hogy megosztottad velem. Nem ismertem. Szép
gondolatok.
Rob
Névtelen 2010-03-11 08:00:02

Szia Rob, köszi a cikket...nekem nagyon tetszett.:) Érdekes volt kicsit a
pasik szemszögéből megismerni, ezt a "másfajta párkapcsolatot".P.
Barge 2010-03-11 08:10:06

Szia. Nagyon szívesen. Te is motorozol? A P kíváncsivá tett? :)
Rob
Piros 2010-03-11 08:24:02

P mint, Piros :) én csak "csomag" vagyok a pasim motorján :)
Barge 2010-03-11 08:35:58

ÁÁÁ. Piros. Szép név. Köszi, hogy olvasol minket.
Rob
admin 2010-03-11 08:40:22

Valahogy mindig arról álmodtam, hogy lesz egy nagyon jóképű szerzőnk
(jelen esetben Rob) akire tapadnak a női olvasók. És tessék. Megcsináltuk.

Tisztelt Hölgyeim!
Szeretnék Önök ha kitennénk Rob képét a főoldalra?
És lehetne kattintani az arcra. Kinek mi tetszik a legjobban? (orr, fül, szem,
száj, gége) És ebből csinálnánk egy statisztikát. haha
re:
Névtelen 2010-03-11 09:46:31

admin írta:
Valahogy mindig arról álmodtam, hogy lesz egy nagyon jóképű szerzőnk
(jelen esetben Rob) akire tapadnak a női olvasók. És
tessék. Megcsináltuk.
Tisztelt Hölgyeim!
Szeretnék Önök ha
kitennénk Rob képét a főoldalra? És lehetne kattintani az arcra. Kinek
mi tetszik a legjobban? (orr, fül, szem, száj, gége) És ebből
csinálnánk egy statisztikát. haha

Kedves Péter!

Nyárra kell szervezni egy olvasói találkozót. A
jóképű szerkesztővel odacsalogatjuk a kedves, csinos, mit sem
sejtő hölgy olvasókat. Aztán hátha marad nekünk is………
;)

B.
timika 2010-03-11 09:50:54

Na de Péter?! Csak nem féltékeny?!

Rob, mikor lesz az az olvasói
találkozó?
:)
Barge 2010-03-11 10:10:33

Aggodalomra semmi ok.
Igény szerint külön, író-olvasói találkozókat is
szervezek :)
Cím a szerkesztőségbe
Rob
admin 2010-03-11 11:23:57

Hát Tímea.
Ez igen. Beviharzik és azonnal nyit egy övön alulival. Mondjuk
tisztában vagyok adottságaimmal, na de hát azért így akkor
is...
Különben meg nem vagyok féltékeny, sőt, mint mondtam, büszke vagyok
jóképű Robra, akinek a címe a szerk.-ben megtalálható. Csak kérdés, hogy
hol van a szerkesztőség? ugyebár. Hahahaha
admin 2010-03-11 11:26:21

Ja és Tímea!
A nagy olvasói találkozó valamikor nyáron kerül
megrendezésre. Persze igény szerint alakítható az időpont, a lényeg, hogy
mindenki ott legyen. És mondjuk a Velencei-tó partján. Nem, nem a Korda Gyuri
üdülőjében
timika 2010-03-11 11:40:05

Kedves Péter!
Én az aug. 13-15-ig tartó időszakra szavazok és Brno-ban
tartanám. Ismerek ott egy jó kocsmát, ahol jó cseh söröket csapolnak. És
olcsón tudok szállást is. :)
Barge 2010-03-11 11:40:39

Kedves Szerkesztőm!
Már az első találkozásunkkor éreztem én hogy
köztünk meglesz az összhang. Az hogy jóképűnek is találsz, hízelgő. De
tisztázzuk, hogy a szívem már foglalt. Mielőtt még szájára kap minket a
nép :)
admin 2010-03-11 11:52:48

Tímea,
az ötlet jónak tűnik, bár attól félek, hogy oda nem mindenki
jönne el. Ezért javaslom, hogy legyen az a mi bónusz találkozónk. A
szállást idén én rendezem erről vitát nem nyitok.

Neked meg Rob csak
annyi, hogy nem ez volt megbeszélve. Azt mondtad, hogy még bármi is lehet.
Én meg elhittem.
Barge 2010-03-11 12:00:39

Ne kínozz. Már döntöttem. És gondolj B-re. Összeroppanna
re:
admin 2010-03-11 13:34:07

Barge írta:
Ne kínozz. Már döntöttem. És gondolj B-re. Összeroppanna

B erős.
koemese 2010-03-11 16:31:49

Csak kapkodom a fejem és irulok pirulok!:))A Brno-i időpont nem jó már más
programom van.Vagy ez zártkörű rendezvény lesz?:)))
admin 2010-03-11 18:36:02

Persze azért nem jó, mert te is Brünnben leszel, nem?
Vagy akkor mikor
szeretnéd? Bár így nagyon nehéz időpontot találni.
ja és nem zártkörű
koemese 2010-03-11 20:58:58

Nem leszek Brünnben,nekem az az időpont nem volt jó.:(( A Velencei-tó az
jó,az időpont képlékeny látom!:))kiváncsian várom a konkrét
időpontot.:))
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
UBBKód:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img] 
 
Írd be a kódot.

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

Módosítás: ( 2010. március 12. péntek, 22:00 )